Terhesség (eszmefuttatás)

Már várandósan is sokat gondolkodtam azon, hogy milyen hamar eltelik a 9 hónap, és aztán folytatódik itt kinn valami mással... Mégis mennyire meghatározza az életünket. Kinek milyen volt a terhessége... Ismerek olyat, aki elvesztette a férjét közben, aztán veszélyeztetetten végigfeküdte, úgy hogy kutya sem nyitotta rá az ajtót...
Ehhez képest nekem az első is könnyű volt, de a második meg gyönyörű! Igaz, hogy inzulinos voltam, vagyis naponta legalább 3x adtam inzulint és 5-6x mértem vércukrot (igen, 9 szúrás!), hetente jártam orvoshoz (főleg az elején, amit naaaagyon nehezen viseltem). Aztán a nyár tényleg nagyon jó volt: Kolompos majd Linux Tábor, Balaton. Fitt voltam, mindent meg tudtam csinálni. Igaz, sokat is feküdtem, de fürdés, bicikli, nagy séták voltak. J-val sokat kellett foglalkozni, estére mindig nagyon lefáradtam. De ez volt az utolsó nyarunk, amit ketten töltöttünk. Jövőre már Emma is jön velünk... Hú, bele se merek gondolni, milyen fárasztó lesz a két gyerek... De majd kitalálok valamit. Két jó fej, izgága gyerek lesz körülöttem. Hurrá!! :))

Erről K. kut eszembe, aki (amikor Emma miatt aggódtam a pocakban) mindig azt mondja, hogy "tedd az Úr vállára". Jaj, de igaza van. Biztos nem vagyok jól szocializálva, de néha olyan fáradt vagyok, hogy el sem hiszem.
Azért alapból nagyon jól érzem magam: van két gyönyörű gyerekem. A nagyobbik okos is, ezt már tudjuk :) Jó fejek, rendben vannak (koppkopp). Van egy jó fej, okos, szupertoleráns férjem, aki odavan értünk. Van hol laknunk, van autónk. Szuper :)

Tegnap elszaladtam pár dolgot beszerezni (Teszvesz város karácsonyra J-nak), és a metróaluljáróban ott ült egy cigány asszony egy J. korú gyerekkel. A Kiskarácsonyt énekelték. Tragikus volt. Nem tudták a szöveget. Nem elég, hogy kint ülnek a hidegben, de rajtuk röhög mindenki, mert összevissza énekeltek. Hát, ez is élet... Szerencsére az én gyerekeim nem oda születtek.


(betettem két erdélyi képet, az egyik fekszik véletlenül, de nem tudom kiszedni)

Új babakocsi

Tegnap a futóbabakocsival BKVztam... Hát, a végén már imádkoztam hogy érjünk haza. A mozgólépcsőn majdnem felborult (de komolyból), csomó helyen nem fért el, ahol a Graco simán elmegy. Tényleg csak futásra használom majd... De amúgy nagyon szuper, olyan simán halad, egyáltalán nem rázkódik.

Tegnap és ma

... nagy túrát tettünk Emmával a suliban. Tegnap is és ma is vizsgáztam. A lányom meg átaludta, ma egészen hazáig :) Nem semmi volt. Imádnivaló, hogy mindig igy bealszik, mikor arra van szükség. Egy jófej tündér-angyalszárny.

J. volt tegnap az óvodai ünnepségen a mesélő. Húúú! Gyönyörűen mondta a szöveget, és jó hangosan. Ő, aki azért volt gomba (!) a kiscsoportos ünnepségen, mert az óvónéni félt hogy nem mer megszólalni... Jaj, de büszke voltam. Persze nem tudta titokban tartani, hogy fog szerepelni, de ez nem is volt elvárás. Inkább örültem, hogy meri otthon gyakorolni... Két hete a betlehemezést hallgattuk, már mi is tudjuk :)

Emma éjjel már kb. egy hete csak 1x ébred, 1-3 között, aztán alszik tovább.
Amíg A. nagyon köhögött, addig kinn aludt a nappaliban (önszántából). Addig J. bekéredszkedett hozzám :) Nagyon jó volt kétoldalt két szuszogó kis/nagy csomagot hallgatni éjjel. J. sose aludt velünk, de most kipróbálta, és tetszett neki :) Mindig a saját ágyában akart aludni, már újszülöttként is. Addig ordított, míg mi végkimerülésben betettük a kiságyába, ahol aztán fél napot aludt... És azóta is csak mocorog-ficereg, ha velünk aludna a délutáni alvásnál.
De most jót aludt :) Én nagyon élveztem: még sose láttam igazán, milyen amikor alszik, fintorog, motyog, fogat csikorgat :)

Emma meg nem az orrában lévő anyatejtől szörtyögött, hanem kicsit náthás lett. Szívjuk az orrát, és egész jól birja. Mondjuk szerencsére nem zavarja a szopásban, alvásban semmiben. Talán csak engem zavar, mert szörtyög kicsit :) De amikor ébred, leszivjuk éjjel is, és akor alszunk tovább csendben :)

Az élet Emmával

Ketten vagyunk itthon, és jól megvagyunk. Az első hetekben A. is itthon volt. Nagy segítség volt. Csak kértem, és már ugrott is: teát, kaját hozott, boltba ment, mosott. Még egy pótágyat is csinált Emmának a mi ágyunk mellé. Szuper lett :) Azóta Emma mellettem szuszókázik. Vagyis most éppen hörtyög-szörtyög, mert anyatej ment az orrába. Olyan, mint egy kis röfi. Aranyos, de nem tudok tőle aludni, bár a fél arcom majd leszakad. J. hazahozott az oviból egy jó kis vírust... A. már elkapta, ő kint alszik a nagyszobában, mert nagyon köhög szegény. Én inkább náthás vagyok, dugul az orrom és krákogok. Remélem az ének vizsgáig elmúlik :((
A napjaink nyugalmasan telnek (ha éppen nem az egyik tanszéken elveszett indexemet keressük): reggel elvisszük az oviba J-t, aztán bevásárolunk, majd hazajövünk. Szupertuti, hogy végre van keret és tudok ebédet rendelni. Így legalább amíg Emma alszik, a lakásban is tudok ezt-azt csinálni. Kezd elfogyni a szennyes és a konyha is elég tűrhető már :) A fürdőszobát is rendbe tettem :) Szerintem a védőnő szépeket gondolhatott rólam. Na de először ezerrel szoptattam, aztán meg kórházban voltunk...

Ja, a kórház :) A szuperkékfényes vízágy. Emmának. Nekem csak egy matrac jutott az anyaszobában a földön. Kicsit röhejes volt, mindenkit alulról láttam. De kegalább csak a hétvégén voltunk benn, úgy ahogy a dokinénivel megbeszéltük. És Emma kisápadt, már nem sárga:)
És hízik, mintha muszáj lenne neki. Most behozza az eddigieket, már 4 kiló. Biztos ez másnak kevés, mert pl. E. kisfia 8 hónaposan 10 kiló :)) De nekem J. a 18 hós oltásnál volt annyi, úgyhogy Emma nincs is nagyon lemaradva :) Már hurkás is, és a keze sem olyan pókszerű :)

A nővére is jó fej. Tegnap N-val voltak focizni. A nem volt, merthogy beteg. Jönnek haza, J. persze megint vetetett újságot :=I Volt benne 3 gyűrű, J. szét is osztotta. Egyet magának, egyet nekem, egyet az apjának (vicces rózsaszín). Aztán azt mondja: "-Ha nem lennék ilyen jószívű, most 3 gyűrűm lenne."
Hát így :)

Mikulás

Felénk is járt... Hozott sok csokit, cukrot, minden egészségtelent :) Na jó, nem, mert aszalt gyümölcsöt is hozott, a fiúknak meg kockapókert... Hm.

Emmának semmit se hozott, J. szerint minicicit kellett volna a cipőcskéjébe raknia :)))) (van humora, biztos nem tőlem örökölte)

Hát, ezek vagyunk mi négyen... (és nem tudom miért link a szöveg, de nem baj)

Szépek vagyunk

Itt Emma még bent, valamikor nyár végén készült

Persze azért nem én vagyok a legszebb, meg engem ez annyira nem is érdekel... Itt éppen Juli szörfözik... Nagyon dzsesszes ;))

Szakdoga

Próbálom csinálni... A legkirályabb konzulenst fogtam ki... Csomót segít.
Már elkezdtem az eleje-rizsát, szerintem haladós és készen lesz:)
Tegnap felkerekedtünk Emmával és bementünk a suliba, hogy tárgyaljunk a konzulenssel. Tök helyes volt: fél 2-re hívott oda, de nem volt a szobájában. Erre pont kijött véletlenül az egyik teremből, és mondta, hogy elnézte az időpontot és még órája van. Emma szerencsére aludt. Sz. behívott az órára... Imádom ezt a nőt... Olyan geometria tp. órát tartott, hogy elájultam tőle. Emma végigaludta (nem tudja, miről maradt le), a tanárnő meg hívott, hogy máskor is menjünk be órára, nem baj, ha Emma sír :))) Na, vehetnének róla példát mások... Nem tudom, lehet, hogy tényleg be kéne menni. Annyira szuper volt az óra.
Szappanbuborék volt a téma. Mindenféle szemléletes kísérletet csináltak vele: pl. sz.bubi mint tükör v. sz.bubi, ami elnyeli a fényt v. hogy hogyan veszi fel a szabályos testek hálóján a minimálállapotot... Á, de élveztem ;))) Utána a tnő mondott csomó ötletet, hogy hogyan lehet felhasználni a geometria tanításában a szbubit... Játékokat, rávezetéseket... Érdemes volt ott lenni :) Hála neked Szendrei :)))

Emma

Október 23-án hajnalban történt, hogy Emma elindult kifelé, erre a világra...
Az előző két héten megcsináltam az iskolai gyakorlatot, nagyon el is fáradtam, a vérnyomásom is felment. Nem engedtem feltenni a szokásos vizsgálaton a vérnyomás monitorozást, inkább magam mértem itthon. Hát, a végén csak beszedtem a vérnyomáscsökkentőt, amit egész nyáron ellébecoltam (a 110/70-nel)...
Aztán a hét első 3 napja is elég aktív volt, hétvégén akartam pihenni. De Emma már nem hagyta :)
Szerdán még látott a dokibácsi, mondta, hogy 2111... És hogy a hétvégén dolga volna.
Csütörtökön hajnalban már éreztem, hogy valami nem kóser, mert a hasam nagyon szúrt egy ponton. Ahol az egész terhesség alatt, csak most nem múlt el. Aztán rázni kezdett a hideg, de nagyon. A.-t ébresztettem, hogy takarjon be, mert semmi erőm sem volt. (Utána mondta is, hogy hülyének nézett, mert nagyon meleg volt a lakásban.) Aztán kitámolyogtam valahogy vécére, de ha jól emlékszem, abban is A. segített.
Végül 6 körül szántam rá magam, hogy megnézzem, köthetők-e órához a fájások... Akkor még nem voltak rendszeresek, de már gondoltam, hogy lesz valami(KI). Aztán J.-val felmentek a nagypapához, mi meg fél 8 körül elindultunk a kórházba. Gondoltam, akár szülök, akár nem, lásson valaki, aki ért hozzá.
Mikor beértünk, akkor a pillantásokból már gondoltam, hogy ilyenek a fájások :))) Nem, nem vagyok őrült, csak J-val az elején nem voltak fájásaim...

A szülésznő rögtön leküldte A-t a bőröndért, én meg meg lettem vizsgálva, kaptam szülőszobát, meg kórházi hálóinget.
A szülésről nagyon röviden: du. 4:20-ra lett meg Emma. Hosszú biztos, de nekem nagyon szép és boldog vajúdás volt. Nyugodtan viseltem, A-t nyaggattam folyton hogy adjon vizet. Sokat beszélgettünk, én figyelgettem befelé. Emma közben vadul dolgozta magát kifelé, szépen tágult a méhszájam. Az EDA után is szépen haladt a dolog, én meg gyűjtögettem az erőt, hogy az én munkámra, a kitolásra maradjon :)
A szülésznő olyan volt, mint az álom :) Végig segített, és nagyon tudta, hogy kell úgy ott lennie, hogy ne zavarjon minket. Legnagyobb hála azért, hogy a kitolást éreztem... J-nál annyira erős volt az EDA, hogy fogalmam sem volt, mikor kell nyomni, amitől kissé káoszba fulladt a kitolási szak...
Most viszont a szülésznő nagyon figyelt erre, és fantasztikus volt érezni, ahogy bent forgott Emma, és tudni, hogy nemsokára kinn lesz.
A tolófájások iszonyúak voltak... Érdekes, hogy visszagondolva tényleg nagyon fájt, de annyira koncentráltam, hogy "na, most jön az én munkám", hogy nem is érdekelt. Tényleg biztos van a szülő nőknél valami, ami elborítja az agyukat :)) És csak nyomtam és nyomtam, mint egy gép...
Hú, utána még A. is megdicsért...
És Emma gyönyörű volt. Nem, nem szép :) Csupa magzatmáz volt az arca (hogy ne lássam, beteg-e, hihi), tisztára, mintha krémes lett volna... De mikor odarakták a mellkasomra, éreztem, hogy ez az én babám, és hogy együtt csináltuk azt hogy megszületett. Aki szült már, biztos érti, aki meg nem, annak hiába mondanám... Emma nagyon dolgozott azért, hogy a világra jöjjön, és én is.
Emma rögtön jól szopizott, aztán elvitték szúrkálták kicsit (az én diabéteszem miatt), meg sokat, de minden rendben volt.

Amit még le kell írnom, az az első pillanat, amikor J. meglátta Emmát... Hát, az megért mindent :) Földöntúli mosollyal az arcán fogta meg, és csak hajtogatta, hogy "itt a kistesóm, Emma". Azt mondja, hogy mikor hallotta hogy megszületett, vitustáncot lejtett a kertben, rohangált és kiabált örömében hogy megszületett a tesója. Ilyen a nagyobbik lányom :) Nem adnám senkinek :)
Mondjuk az is igaz, hogy Emma az egész családot elvarázsolta, mindenki olvadozva nézegeti még most is. A fizimiskája olyan, mint J. volt ekkorának, csak kicsit kerekebb a buksija.

Piacnap

Az életmódom nem nagyon változott (kivéve az inzulinozást meg a sok pihenést) a babavárástól. Eddig is hozzátartozott a pénteki piacozás, de most aztán főleg :) Éljünk még egészségesebben, hurrá!
A Lehelre járok, van pár kedvenc kofám. Ott van a Csicsókásbácsi meg a Csicsókásnéni. Tőlük télen mindig veszek csicsókát. A többiek nem szeretik "annyira", de a lányom néha rágcsál belőle, ha kedve van. Én szeretem. A hétvégén, blogolvasás közben találtam egy jó csicsókaleves receptet, majd kipróbálom.
Most is voltam piacon, beugrottam a pénteki vizsga után. Hú, mennyien voltak! Én reggel szoktam menni amúgy, ezért ez sokkoló volt :) A tömeg... Brrrrrrr.
De vettem - majdnem - mindent, amit akartam. A tökfőzelékhez tököt - nem, és a petrezselymes krumplihoz petrezselymet - nem :) Ezért szombat reggel vissza kellett mennem jó korán :)
Szeretem a tavaszt, végre vége a koplalásnak :) Mióta inzulinos vagyok, szabad ennem sokkal szabadabban, mint eddig, és a babához igazították az inzulint. Kaptam még + 50 g szénhidrátot... Először azt se tudtam, mit kezdjek vele, de azóta megtanultam. Olyan háromfogásos kajákat rittyentek, hogy csak na :) A piacon végre feltűnt az igazi uborka, igazi tök, friss káposzta, főzőhagyma. Végre ehetek salátákat!
Nem vagyok nagy "nyúl", de a magam készítette salátákért odavagyok. Pedig nincs benne semmi különös, biztos csak a friss - "igazi" - ízek teszik.

Hajaj

Vizsgaidőszak... Amúgy sem szeretem, de a gyerekek mindig ki tudják számítani mikor a legrosszabb megbetegedni. A lányom ma egész éjjel hányt, persze ma van az egyik legnehezebb vizsgám. Hajnali 3-ig voltunk fenn :)
Reggel én hajnalban ébredtem, szerencsére a lányom negyed 10-kor, úgyhogy kicsit kipihente magát. Láthatóan jobban van, és eddig még nem hányt (koppkopp). Ki tudja: a tegnap benyakalt rengeteg marcipántól hányt-e v. valami vírus? Majd meglátjuk. Szeretném, ha gyereknapra meggyógyulna, mert megyünk a gyerekeknek tartott Padlás előadására :) Már alig várjuk :)
A vizsgán meg majd csak lesz valami :) Ilyenkor reménykedem, hogy a Jóisten, a Sors, a Szerencse megkönyörül rajtam... Mateknál bejött, most majd meglátjuk :)

A kisbabával meg a mamájával szerencsére minden rendben :) Tegnap diabetológián is voltam meg terhesgondozáson is (kéthetente program ez)... És én voltam az első, ezért 11-kor már kifelé jöttem. Sirály volt :)

Gyümölcséről ismerni meg a fát...

Ezt egyszer egy öreg bácsi mondta nekem, mikor a lányommal - aki egy kedves, aranyos, jó fej, mosolygós valaki, és mindenkihez van egy kedves szava - sétáltunk az utcán, és összebarátkoztak. El nem mondom, mennyire boldog voltam :) Nekem mindig nehezemre esett kapcsolatot teremteni az emberekkel, a mai napig utálok telefonálni, de egy lakatlan szigeten is jól meglennék, ha nem jönne oda senki :)
Erre ez a bácsi 5 perc után levette, hogy - hiába vagyok én mogorva és nem szólok egy szót se, és nyúzott is vagyok meg kedvetlen - éntőlem van ez a kis poronty, és rengeteg munkám, erőfeszítésem fekszik benne, hogy ilyen legyen...

Nem melldöngetésből írtam ezt le, hanem mert kapcsolódik a hétvégi élményemhez...
Biciklizni mentünk (nagypapa, lányom, én), mondtam nekik, hogy menjenek csak előre, majd én a saját tempómban tekerek. Megy a biciklizés, de nem őrült-hajszolós tempóban :) Ha tekerek fél órát egyhuzamban, akkor lihegve kászálódok le...
Szóval elindultak, én komótosan utánuk.
A lányom többször hátranéz (néha majdnem fel is borul), egyszercsak hátrakiabál:
"-Mama, ha valami bajod van, csak kiabálj!"
Hát, azt hittem, elolvadok. Visszafelé hasonló szituban voltunk. Megelőztek, és közben hallom, hogy odasúgja a nagyapjának:
"-Azért vigyázzunk, nehogy a mama elessen!"
Ezért megéri a gyerekekkel gürcölni, nem? Ha belegondolok, mennyi energiát belefektettem, szeretetet adtam, éjjelente keltem satöbbi... De sokkal többet kaptam tőle: olyan bizalmat, amit soha senkitől előtte (pszichológiából ismertem az ősbizalmat, mint fogalom, de nem tudtam elképzelni, amíg nem lettem anya), tanultam rengeteg türelmet (húúú), megtanított rendesen kommunikálni, megtanított a szeretetet igazán befogadni és visszaadni (ez az emberek nagy részének problémát jelent, mégse segítünk rajta...), és még sok mindent, ami eszembe se jut.
Megérte? Hát meg :)

Babavárás cukorbetegen

Miért kezd el valaki blogolni? Erről sokat gondolkodtam a "blogmánia" kezdetekor... Nem jöttem rá. Voltak válaszaim: mert írni akar, és ez jó hely, nem kell kiadó, csak írni kell, közlési vágya van...
Amikor elolvastam cukroskata blogját, akkor rájöttem, hogy más oka is lehet: hasonlókra (sorstársak) találás, akikkel egy cipőben jársz. Ők segítenek neked, te meg nekik. Tapasztalatokkal, élményekkel, praktikákkal.

Amikor március elején ráéredtem, hogy kisbabát várok (nem ám terhes vagyok!), hirtelen átfutott rajtam egy boldogsághullám... Aztán gyorsan el is illant, mert belegondoltam, mennyi vizsgálat, nyoszorgatás vár rám, ha ez tényleg baba:) Ezt nem tudja elképzelni olyan kismama, aki egészséges. Havonta ellenőrzésre járni hawaii (lehet), én sajnos nem tudom milyen...
Hetente, jobb esetben kéthetente menni kell, persze védőnőhöz is, mert miért ne, meg ami még eszébe jut bárkinek bárhol... Biztos vannak, akik jól bírják lelkileg. Hát, én nem.
Nem vagyok már nagyon fiatal (33), van már tapasztalatom babavárásban (van egy 6 éves lányom), ráadásul szakmabeli vagyok. Irtózom a várakozástól, attól, hogy idegeneknek kell beszélnem a legbensőségesebb dolgokról...
Igen: lehet mondani, hogy "a babáért ki kell bírni". De sok helyen elfelejtik, hogy a kismama nem inkubátor vagy biorobot, aki végrehajt utasításokat, hanem egy érző ember.
Akinek számtalan félelme, vívódása lehet, még akkor is, ha egészséges.
Ha beteg, akkor még több van: nekem első és legnagyobb lelki tusa az volt, hogy nem tudom magam, segítség nélkül kihordani a babámat (csak inzulinnal). Csődtömeg vagyok talán? Viszonylag jó egzisztenciával, jó házasságban, okos-ügyes-szép gyerekkel? Nem tudom. De ezt már elfogadtam.
Aztán nap mint nap (étkezésenként) a lelkifurdalás: ha túl sokat és ezt vagy azt eszem, érthat a babának... Anyám... Elég rémes gondolat, hogy ha bűnözök, nemcsak magamnak ártok, hanem megölhetem a gyerekemet is... Ezzel élni nekem elég félelmetes. (Ráadásul a vércukor emelkedése nem egzakt dolog, befolyásolja minden: a frontok, napsütés, napi mozgás, hangulat, stressz, és ami még nem is jut eszembe...)

Ezért kezdtem ezt a blogot. Hátha másnak is vannak félelmei, tapasztalatai...