2008. május 25., vasárnap

Piacnap

Az életmódom nem nagyon változott (kivéve az inzulinozást meg a sok pihenést) a babavárástól. Eddig is hozzátartozott a pénteki piacozás, de most aztán főleg :) Éljünk még egészségesebben, hurrá!
A Lehelre járok, van pár kedvenc kofám. Ott van a Csicsókásbácsi meg a Csicsókásnéni. Tőlük télen mindig veszek csicsókát. A többiek nem szeretik "annyira", de a lányom néha rágcsál belőle, ha kedve van. Én szeretem. A hétvégén, blogolvasás közben találtam egy jó csicsókaleves receptet, majd kipróbálom.
Most is voltam piacon, beugrottam a pénteki vizsga után. Hú, mennyien voltak! Én reggel szoktam menni amúgy, ezért ez sokkoló volt :) A tömeg... Brrrrrrr.
De vettem - majdnem - mindent, amit akartam. A tökfőzelékhez tököt - nem, és a petrezselymes krumplihoz petrezselymet - nem :) Ezért szombat reggel vissza kellett mennem jó korán :)
Szeretem a tavaszt, végre vége a koplalásnak :) Mióta inzulinos vagyok, szabad ennem sokkal szabadabban, mint eddig, és a babához igazították az inzulint. Kaptam még + 50 g szénhidrátot... Először azt se tudtam, mit kezdjek vele, de azóta megtanultam. Olyan háromfogásos kajákat rittyentek, hogy csak na :) A piacon végre feltűnt az igazi uborka, igazi tök, friss káposzta, főzőhagyma. Végre ehetek salátákat!
Nem vagyok nagy "nyúl", de a magam készítette salátákért odavagyok. Pedig nincs benne semmi különös, biztos csak a friss - "igazi" - ízek teszik.

2008. május 23., péntek

Hajaj

Vizsgaidőszak... Amúgy sem szeretem, de a gyerekek mindig ki tudják számítani mikor a legrosszabb megbetegedni. A lányom ma egész éjjel hányt, persze ma van az egyik legnehezebb vizsgám. Hajnali 3-ig voltunk fenn :)
Reggel én hajnalban ébredtem, szerencsére a lányom negyed 10-kor, úgyhogy kicsit kipihente magát. Láthatóan jobban van, és eddig még nem hányt (koppkopp). Ki tudja: a tegnap benyakalt rengeteg marcipántól hányt-e v. valami vírus? Majd meglátjuk. Szeretném, ha gyereknapra meggyógyulna, mert megyünk a gyerekeknek tartott Padlás előadására :) Már alig várjuk :)
A vizsgán meg majd csak lesz valami :) Ilyenkor reménykedem, hogy a Jóisten, a Sors, a Szerencse megkönyörül rajtam... Mateknál bejött, most majd meglátjuk :)

A kisbabával meg a mamájával szerencsére minden rendben :) Tegnap diabetológián is voltam meg terhesgondozáson is (kéthetente program ez)... És én voltam az első, ezért 11-kor már kifelé jöttem. Sirály volt :)

2008. május 13., kedd

Gyümölcséről ismerni meg a fát...

Ezt egyszer egy öreg bácsi mondta nekem, mikor a lányommal - aki egy kedves, aranyos, jó fej, mosolygós valaki, és mindenkihez van egy kedves szava - sétáltunk az utcán, és összebarátkoztak. El nem mondom, mennyire boldog voltam :) Nekem mindig nehezemre esett kapcsolatot teremteni az emberekkel, a mai napig utálok telefonálni, de egy lakatlan szigeten is jól meglennék, ha nem jönne oda senki :)
Erre ez a bácsi 5 perc után levette, hogy - hiába vagyok én mogorva és nem szólok egy szót se, és nyúzott is vagyok meg kedvetlen - éntőlem van ez a kis poronty, és rengeteg munkám, erőfeszítésem fekszik benne, hogy ilyen legyen...

Nem melldöngetésből írtam ezt le, hanem mert kapcsolódik a hétvégi élményemhez...
Biciklizni mentünk (nagypapa, lányom, én), mondtam nekik, hogy menjenek csak előre, majd én a saját tempómban tekerek. Megy a biciklizés, de nem őrült-hajszolós tempóban :) Ha tekerek fél órát egyhuzamban, akkor lihegve kászálódok le...
Szóval elindultak, én komótosan utánuk.
A lányom többször hátranéz (néha majdnem fel is borul), egyszercsak hátrakiabál:
"-Mama, ha valami bajod van, csak kiabálj!"
Hát, azt hittem, elolvadok. Visszafelé hasonló szituban voltunk. Megelőztek, és közben hallom, hogy odasúgja a nagyapjának:
"-Azért vigyázzunk, nehogy a mama elessen!"
Ezért megéri a gyerekekkel gürcölni, nem? Ha belegondolok, mennyi energiát belefektettem, szeretetet adtam, éjjelente keltem satöbbi... De sokkal többet kaptam tőle: olyan bizalmat, amit soha senkitől előtte (pszichológiából ismertem az ősbizalmat, mint fogalom, de nem tudtam elképzelni, amíg nem lettem anya), tanultam rengeteg türelmet (húúú), megtanított rendesen kommunikálni, megtanított a szeretetet igazán befogadni és visszaadni (ez az emberek nagy részének problémát jelent, mégse segítünk rajta...), és még sok mindent, ami eszembe se jut.
Megérte? Hát meg :)

2008. május 8., csütörtök

Babavárás cukorbetegen

Miért kezd el valaki blogolni? Erről sokat gondolkodtam a "blogmánia" kezdetekor... Nem jöttem rá. Voltak válaszaim: mert írni akar, és ez jó hely, nem kell kiadó, csak írni kell, közlési vágya van...
Amikor elolvastam cukroskata blogját, akkor rájöttem, hogy más oka is lehet: hasonlókra (sorstársak) találás, akikkel egy cipőben jársz. Ők segítenek neked, te meg nekik. Tapasztalatokkal, élményekkel, praktikákkal.

Amikor március elején ráéredtem, hogy kisbabát várok (nem ám terhes vagyok!), hirtelen átfutott rajtam egy boldogsághullám... Aztán gyorsan el is illant, mert belegondoltam, mennyi vizsgálat, nyoszorgatás vár rám, ha ez tényleg baba:) Ezt nem tudja elképzelni olyan kismama, aki egészséges. Havonta ellenőrzésre járni hawaii (lehet), én sajnos nem tudom milyen...
Hetente, jobb esetben kéthetente menni kell, persze védőnőhöz is, mert miért ne, meg ami még eszébe jut bárkinek bárhol... Biztos vannak, akik jól bírják lelkileg. Hát, én nem.
Nem vagyok már nagyon fiatal (33), van már tapasztalatom babavárásban (van egy 6 éves lányom), ráadásul szakmabeli vagyok. Irtózom a várakozástól, attól, hogy idegeneknek kell beszélnem a legbensőségesebb dolgokról...
Igen: lehet mondani, hogy "a babáért ki kell bírni". De sok helyen elfelejtik, hogy a kismama nem inkubátor vagy biorobot, aki végrehajt utasításokat, hanem egy érző ember.
Akinek számtalan félelme, vívódása lehet, még akkor is, ha egészséges.
Ha beteg, akkor még több van: nekem első és legnagyobb lelki tusa az volt, hogy nem tudom magam, segítség nélkül kihordani a babámat (csak inzulinnal). Csődtömeg vagyok talán? Viszonylag jó egzisztenciával, jó házasságban, okos-ügyes-szép gyerekkel? Nem tudom. De ezt már elfogadtam.
Aztán nap mint nap (étkezésenként) a lelkifurdalás: ha túl sokat és ezt vagy azt eszem, érthat a babának... Anyám... Elég rémes gondolat, hogy ha bűnözök, nemcsak magamnak ártok, hanem megölhetem a gyerekemet is... Ezzel élni nekem elég félelmetes. (Ráadásul a vércukor emelkedése nem egzakt dolog, befolyásolja minden: a frontok, napsütés, napi mozgás, hangulat, stressz, és ami még nem is jut eszembe...)

Ezért kezdtem ezt a blogot. Hátha másnak is vannak félelmei, tapasztalatai...