2008. november 28., péntek


Hát, ezek vagyunk mi négyen... (és nem tudom miért link a szöveg, de nem baj)


Szépek vagyunk


Itt Emma még bent, valamikor nyár végén készült

Persze azért nem én vagyok a legszebb, meg engem ez annyira nem is érdekel... Itt éppen Juli szörfözik... Nagyon dzsesszes ;))

Szakdoga

Próbálom csinálni... A legkirályabb konzulenst fogtam ki... Csomót segít.
Már elkezdtem az eleje-rizsát, szerintem haladós és készen lesz:)
Tegnap felkerekedtünk Emmával és bementünk a suliba, hogy tárgyaljunk a konzulenssel. Tök helyes volt: fél 2-re hívott oda, de nem volt a szobájában. Erre pont kijött véletlenül az egyik teremből, és mondta, hogy elnézte az időpontot és még órája van. Emma szerencsére aludt. Sz. behívott az órára... Imádom ezt a nőt... Olyan geometria tp. órát tartott, hogy elájultam tőle. Emma végigaludta (nem tudja, miről maradt le), a tanárnő meg hívott, hogy máskor is menjünk be órára, nem baj, ha Emma sír :))) Na, vehetnének róla példát mások... Nem tudom, lehet, hogy tényleg be kéne menni. Annyira szuper volt az óra.
Szappanbuborék volt a téma. Mindenféle szemléletes kísérletet csináltak vele: pl. sz.bubi mint tükör v. sz.bubi, ami elnyeli a fényt v. hogy hogyan veszi fel a szabályos testek hálóján a minimálállapotot... Á, de élveztem ;))) Utána a tnő mondott csomó ötletet, hogy hogyan lehet felhasználni a geometria tanításában a szbubit... Játékokat, rávezetéseket... Érdemes volt ott lenni :) Hála neked Szendrei :)))

Emma

Október 23-án hajnalban történt, hogy Emma elindult kifelé, erre a világra...
Az előző két héten megcsináltam az iskolai gyakorlatot, nagyon el is fáradtam, a vérnyomásom is felment. Nem engedtem feltenni a szokásos vizsgálaton a vérnyomás monitorozást, inkább magam mértem itthon. Hát, a végén csak beszedtem a vérnyomáscsökkentőt, amit egész nyáron ellébecoltam (a 110/70-nel)...
Aztán a hét első 3 napja is elég aktív volt, hétvégén akartam pihenni. De Emma már nem hagyta :)
Szerdán még látott a dokibácsi, mondta, hogy 2111... És hogy a hétvégén dolga volna.
Csütörtökön hajnalban már éreztem, hogy valami nem kóser, mert a hasam nagyon szúrt egy ponton. Ahol az egész terhesség alatt, csak most nem múlt el. Aztán rázni kezdett a hideg, de nagyon. A.-t ébresztettem, hogy takarjon be, mert semmi erőm sem volt. (Utána mondta is, hogy hülyének nézett, mert nagyon meleg volt a lakásban.) Aztán kitámolyogtam valahogy vécére, de ha jól emlékszem, abban is A. segített.
Végül 6 körül szántam rá magam, hogy megnézzem, köthetők-e órához a fájások... Akkor még nem voltak rendszeresek, de már gondoltam, hogy lesz valami(KI). Aztán J.-val felmentek a nagypapához, mi meg fél 8 körül elindultunk a kórházba. Gondoltam, akár szülök, akár nem, lásson valaki, aki ért hozzá.
Mikor beértünk, akkor a pillantásokból már gondoltam, hogy ilyenek a fájások :))) Nem, nem vagyok őrült, csak J-val az elején nem voltak fájásaim...

A szülésznő rögtön leküldte A-t a bőröndért, én meg meg lettem vizsgálva, kaptam szülőszobát, meg kórházi hálóinget.
A szülésről nagyon röviden: du. 4:20-ra lett meg Emma. Hosszú biztos, de nekem nagyon szép és boldog vajúdás volt. Nyugodtan viseltem, A-t nyaggattam folyton hogy adjon vizet. Sokat beszélgettünk, én figyelgettem befelé. Emma közben vadul dolgozta magát kifelé, szépen tágult a méhszájam. Az EDA után is szépen haladt a dolog, én meg gyűjtögettem az erőt, hogy az én munkámra, a kitolásra maradjon :)
A szülésznő olyan volt, mint az álom :) Végig segített, és nagyon tudta, hogy kell úgy ott lennie, hogy ne zavarjon minket. Legnagyobb hála azért, hogy a kitolást éreztem... J-nál annyira erős volt az EDA, hogy fogalmam sem volt, mikor kell nyomni, amitől kissé káoszba fulladt a kitolási szak...
Most viszont a szülésznő nagyon figyelt erre, és fantasztikus volt érezni, ahogy bent forgott Emma, és tudni, hogy nemsokára kinn lesz.
A tolófájások iszonyúak voltak... Érdekes, hogy visszagondolva tényleg nagyon fájt, de annyira koncentráltam, hogy "na, most jön az én munkám", hogy nem is érdekelt. Tényleg biztos van a szülő nőknél valami, ami elborítja az agyukat :)) És csak nyomtam és nyomtam, mint egy gép...
Hú, utána még A. is megdicsért...
És Emma gyönyörű volt. Nem, nem szép :) Csupa magzatmáz volt az arca (hogy ne lássam, beteg-e, hihi), tisztára, mintha krémes lett volna... De mikor odarakták a mellkasomra, éreztem, hogy ez az én babám, és hogy együtt csináltuk azt hogy megszületett. Aki szült már, biztos érti, aki meg nem, annak hiába mondanám... Emma nagyon dolgozott azért, hogy a világra jöjjön, és én is.
Emma rögtön jól szopizott, aztán elvitték szúrkálták kicsit (az én diabéteszem miatt), meg sokat, de minden rendben volt.

Amit még le kell írnom, az az első pillanat, amikor J. meglátta Emmát... Hát, az megért mindent :) Földöntúli mosollyal az arcán fogta meg, és csak hajtogatta, hogy "itt a kistesóm, Emma". Azt mondja, hogy mikor hallotta hogy megszületett, vitustáncot lejtett a kertben, rohangált és kiabált örömében hogy megszületett a tesója. Ilyen a nagyobbik lányom :) Nem adnám senkinek :)
Mondjuk az is igaz, hogy Emma az egész családot elvarázsolta, mindenki olvadozva nézegeti még most is. A fizimiskája olyan, mint J. volt ekkorának, csak kicsit kerekebb a buksija.