Babavárás cukorbetegen

Miért kezd el valaki blogolni? Erről sokat gondolkodtam a "blogmánia" kezdetekor... Nem jöttem rá. Voltak válaszaim: mert írni akar, és ez jó hely, nem kell kiadó, csak írni kell, közlési vágya van...
Amikor elolvastam cukroskata blogját, akkor rájöttem, hogy más oka is lehet: hasonlókra (sorstársak) találás, akikkel egy cipőben jársz. Ők segítenek neked, te meg nekik. Tapasztalatokkal, élményekkel, praktikákkal.

Amikor március elején ráéredtem, hogy kisbabát várok (nem ám terhes vagyok!), hirtelen átfutott rajtam egy boldogsághullám... Aztán gyorsan el is illant, mert belegondoltam, mennyi vizsgálat, nyoszorgatás vár rám, ha ez tényleg baba:) Ezt nem tudja elképzelni olyan kismama, aki egészséges. Havonta ellenőrzésre járni hawaii (lehet), én sajnos nem tudom milyen...
Hetente, jobb esetben kéthetente menni kell, persze védőnőhöz is, mert miért ne, meg ami még eszébe jut bárkinek bárhol... Biztos vannak, akik jól bírják lelkileg. Hát, én nem.
Nem vagyok már nagyon fiatal (33), van már tapasztalatom babavárásban (van egy 6 éves lányom), ráadásul szakmabeli vagyok. Irtózom a várakozástól, attól, hogy idegeneknek kell beszélnem a legbensőségesebb dolgokról...
Igen: lehet mondani, hogy "a babáért ki kell bírni". De sok helyen elfelejtik, hogy a kismama nem inkubátor vagy biorobot, aki végrehajt utasításokat, hanem egy érző ember.
Akinek számtalan félelme, vívódása lehet, még akkor is, ha egészséges.
Ha beteg, akkor még több van: nekem első és legnagyobb lelki tusa az volt, hogy nem tudom magam, segítség nélkül kihordani a babámat (csak inzulinnal). Csődtömeg vagyok talán? Viszonylag jó egzisztenciával, jó házasságban, okos-ügyes-szép gyerekkel? Nem tudom. De ezt már elfogadtam.
Aztán nap mint nap (étkezésenként) a lelkifurdalás: ha túl sokat és ezt vagy azt eszem, érthat a babának... Anyám... Elég rémes gondolat, hogy ha bűnözök, nemcsak magamnak ártok, hanem megölhetem a gyerekemet is... Ezzel élni nekem elég félelmetes. (Ráadásul a vércukor emelkedése nem egzakt dolog, befolyásolja minden: a frontok, napsütés, napi mozgás, hangulat, stressz, és ami még nem is jut eszembe...)

Ezért kezdtem ezt a blogot. Hátha másnak is vannak félelmei, tapasztalatai...