Lányok

Nézem a lányokat: alszanak, szuszognak. Két szélén a szobának (matracnak), de mire megint benézek, már egymás mellett vannak, nekünk alig marad hely.
Az enyémek, hozzám jöttek. Nevelem őket, és ők nevelnek engem... Türelemre, figyelemre, odaadásra. Önfegyelemre. Szeretem őket, sokáig lesznek velem. És ha majd elmennek, sokszor jönnek HAZA, hozzánk. Mindig ott volt a "haza", ahol az anyukám volt. Már nincs, most én vagyok az "otthon". Ők a gyökereim, a szeretteim, az életem. Magam is élek, persze, de ők azok, akik megmutatják, hogy érdemes is. Naponta felkelni, lelket verni magamba, végigcsinálni a napot. De érdemes, mert ott vannak ők, szépek, okosak, kedvesek...
Hozza majd az angyalka a fát, feldíszítjük és örülünk vala. Feldíszítem a lelkem és nekiindulok a készülődésnek. A-tól kaptam kétszeri kimenőt, elmegyek az adventi vásárba nézelődni és pár dolgot még elintézek. Egyedül, gyerek nélkül... Nem is tudom, milyen az :)
A karácsonyi vásárban mindig eszembe jut Juli érkezése: a bécsi adventen rosszul lettem a forralt bortól... Azelőtt soha és azóta sem...

Boldog karácsonyt!